Hulla fáradtan ültem a sátorban, melegem is volt, és elegem is... Nem köntörfalazok, mostanában nem vagyok a toppon. De ma Kiskunfélegyházán voltunk egész nap, és az egészségváros iránt elköteleződtem. No, nem anyagilag.. itt is önkéntesként tevékenykedünk.
Már sokadik alkalommal indultam el reggel, ma épp vonattal a helyszínre. Tudtam, hogy mire odaérek már javában folyik a műsor,és mikor megláttam a sátrunkat, Andiék már bezsúfolt sátorban tették a dolgukat.
Beléptem, lepakoltam és kezdődött a szokásos menet. Kedves asszonyok és férjeik jönnek, kérdőívet töltenek ki, utána részletesen megbeszéljük a helyes válaszokat, megtanítjuk a mell önvizsgálatának lépéseit, végül ha van kérdés megválaszoljuk.
Sok, rengeteg ember jött ma. Folyamatosan zsúfolásig telt a sátor, iszonyat meleg volt. Tikkadtunk, fáradtunk. Andival figyeltük egymást: Ittál ? Menj enni ! Nem , most Te ! Hajni sütije életmentő...
Aztán ők elmentek enni, én ott maradtam egyedül..
Megvan már a taktikám, ha egyedül maradok, fel tudom pörgetni magam, és van egy "önvizsgálat ON" gombom is :)
Látom már, hogy ki az akit valójában érdekel, ki az , aki csak a pontszerzés miatt ül le az asztalhoz. Már nem akarom mindenki torkán letolni, hogy menjen el szűrésre, akit érdekel úgyis meghallja.
Aki bezárkózik ez előtt a téma előtt, ahhoz úgysem érek el. Látom már a szemkontaktust kerülő szemeket, azokat, akik míg beszélek elkezdenek telefonálni. Ma már ezek nem is zavarnak, egyszerűen tudomásul veszem.
Ma is így ültem, egyedül , és akkor betoppant egy csoport. Leültek az asztalokhoz, kb 4-5 nő és 1-2 férfi..
Furák voltak. Az egyik nő kitöltött tesztet adott körbe, és ezen annyira meglepődtem, hogy szóvá is tettem.
Nem figyeltek rám. FURÁK voltak.
Magamban elhatároztam, hogy nem veszem magara. Hát nem vagyunk egyformák. Nyilván csak pontért jöttek... és jól is van ez így... De zavart ez a fajta - úgy éreztem - közömbösség... hogy erőt sem vesznek magukon, hogy gondolkozzanak azon a 10 tök egyszerű kérdésen. Kicsit meg is sértődtem, kicsit magamban ki is kértem magamnak.....
Aztán kitöltötték a tesztet, én hátradőlve, kicsit megorrolva átnéztem a tesztjeiket. Természetesen mindenkié tök ugyan az volt.... Így hát nem maradt más, mint hogy elmondtam, mennyire jó, hogy mindenki tudta a helyes válaszokat, így nekem már semmi dolgom. Természetesen mélyen magamban háborogtam, de az arcomon mosoly ült....
Aztán feltettem a nap kérdését : És, valakiben maradt valami kérdés?????
És akkor ... azok az igazán furák, akik az asztal másik oldalán ültek rám néztek, és elkezdtek kérdezni....
Én meg csak ültem, és kukkot szólni sem bírtam..
. Ön hogy érzi magát itt Kiskunfélegyházán?
- Ivott ma elég folyadékot? Nagyon meleg van itt a sátorban, nehogy kiszáradjon!
- Kedvesek az emberek magával???
Nem tudtam nyekkenni sem.. aztán persze kinyögtem, hogy itt mindenki nagyon kedves és köszönöm, ittam is... És akkor a csoport egyik tagja azt mondta a többieknek, hogy mérhetetlenül büszke rájuk..
Nem értettem.. megkérdeztem, hogy miért??
A helyi pszichiátriai kezelőből jöttek, ezek a FURÁK... akik ki tudja miért , épp kezelés alatt állnak, és igen, kicsit mások voltak, mint egy átlag ember...
És ez a másságuk tette őket annyira érzékennyé, hogy megkérdezték azt, amit egy átlag ember sosem kérdezne meg egy ilyen helyzetben.....
....és köszönöm, ettől most jól vagyok... bár tudom, hogy sosem látjuk egymást, és lehet, ők nem is emlékeznek erre a szösszenetre, engem ma ez a pár perc hozott a jelenbe, amit mostanában megint elfelejtek megélni........
