Egy péntek.......

Végre péntek. Iszonyú lassan indul a nap, aztán egyszer csak elkezdenek a szemem előtt összeállni a számok. Fülemben szól a zene, és én százmilliókat pörgetek az excell tábláimban.
Jól vagyok, igen, végre. Várom a hétvégét, mert nagy nyilvánosság előtt is kinyilatkoztattam - ez a hétvége a szilvalekvár főzésé. Ősz van, nyugalom jár át. Valamelyik reggel Lili az éjszakai álmát ömlesztette a nyakamba, miszerint álmában kipurcantam.. Mondtam neki, hogy hagyjon ezzel a hülyeséggel, itt vagyok, vagy mi a szösz. Ma ez sem érint meg. Jól vagyok.
Egyszer csak megszólal a telefonom, ránézek. Aztán kinyomom. Majd délután visszahívom, most nagyon fontos és pótolhatatlan munkát végzek, hát igazán láthatná. Különben is, mi a fenét akarhat, hisz jó rég nem beszéltünk.... Megvan az az érzés, mikor a pillanat tört része alatt hirtelen beléd nyilall, hogy valami történt? Ülök, és a tarkómon feláll a szőr.. megrázom magam, és tolom tovább a munkát. Fél óra sem telik, megint telefon, megint Ő. Megmerevedek, és nem veszem fel.
Gyors leltár, kivel mi lehet. Vele semmi sem, hisz külföldre készül, szigorú ellenőrzés alatt van, a többiekkel sem, hisz mindenki jól van. Berni nincs jól, de ő meg kezelést kap, és ő úgyis meg fog gyógyulni. Hülye vagyok, hogy csak arra tudok gondolni, valakivel baj van. 
Eltelik pár óra, végre szusszanok, úgy döntök, hogy ennyi volt mára.
És jól megérdemelt jutalmamként felkukkantok a facera... bár ne tenném. Akkor biztos meg sem történt volna, és Berni még élne. De nem, én ostoba megnyitottam az üzenetet: Berni ma délben elment... A kurva életbe... A jó kurva életbe.
Légüres tér, nem kapok levegőt. Tartani magam, hisz ez a munkahelyem... Jézus.. kapaszkodok a székembe. Berni nem mehetett el.. Nem beszéltünk vagy egy hónapja..
Elindulok haza. Legyalogolok a Népligettől a Kökiig. Csak folynak a könnyeim, nem is érzem, hogy esik az eső. Üresség tátong bennem. Azt hittem, hogy meg fogom szokni azt az érzést, hogy a körülöttem lévők közül mennek el nők, haverok, barátok. De ezt nem lehet megszokni.
Lilivel találkozunk, beszél, zsong, mesél. Jól ment az edzés, végre fejlődik, és élvezi. Kérlek hagyd abba... nem érdekel... LILI CSÖNDETTTTTTTTTTTTTTTTT .... de csak mondja, és kénytelen vagyok a buszon felfelé görbíteni a szájam sarkát. Rám néz, és tudja, hogy valami nagy gáz van.
A Joker mosolyomból egyből zokogó roham lesz. Beszél, nézem, de nem hallom. Legyünk már otthon, menekülnék ki a világból.
Otthon csak ülök, és rám csukják az ajtót. Szeretnek, és én szeretem őket. Velem vannak, érzem az ölelésükből, a suttogásukból, az óvatos lépéseik zajából. Hálás vagyok a figyelmességükért. Összeszedem magam.
Eltelik az este.  Egyfolytában Berni vöröskáposzta levese fut a fejemben lévő moziban. Amikor együtt főztük, és kiömlött az egész a vadiúj hófehér konyhájában, és mekkorát röhögtünk. Nem tudom kitörölni ezt a fejemből. Megkeresem a képeket, és ott vigyorog a borzalmas pink parókában bele az arcomba... Nem is láttam haj nélkül most, az utolsó meneténél. Féltem találkozni vele. Olyan beszari vagyok. Rettegtem, hogy meglátja a szememben a félelmet.. Most meg rohadtul elkéstem....
Mély, bódult álomba zuhanok, megmentőm az éjjel. Tengerpartost álmodok.. nincs baj.
Felkelek és hirtelen minden tökéletes, aztán belém ömlik a gyász... ránézek a telefonomra, vagy hat üzenet. Valami a gyomorszájamnál nagyon erősen elkezd feszülni. Kik ezek a nők, akik írtak?? Ezek nem tudnak Berniről.. vacillálok, rákattintsak-e vagy sem.... Aztán a kezem önkéntelenül lép helyettem.
Alíz is elment tegnap...
Fordul egyet a világ velem. Rezignáltan kipakolok a banyatankomból, és elindulok a piacra, mert ez a hétvége a szilvalekvár főzésé. Kurvára nem a halálé..
Húzom magam után az üres kocsit, mázsás súlya van, de tudom, hogy nem a kocsinak, hanem a lelkemnek..
Aztán belém villan.. azért mégiscsak meg kellett volna kérdezni Lilit, hogy purcantam ki az álmában.......

Az ELSŐ

A hangosbemondó élesen szólt a folyóson, a nevem hallom, botorkálok az ügyvédem után, valahol a hátam mögött a gyerekeim apja is megindult. Fiatal a bírónő, én ősöregnek érzem magam. Darálja a szokásos mondatokat, szófordulatokat. Neki ez csak egy ügy, amit jó lenne, ha hamar lezárhatna, hisz utánunk egy vagyonmegosztásos per következett, megnéztem a kiíráson.
- Hanyadik válása? - nézek rá bambán, hát az első bassza meg. 16 éves korom óta élek ezzel a férfival egy párban. Most 43 vagyok. Jézus Isten. 27 év. 
- Mikor romlott meg a házasság?
Na ja.. hát ha én azt tudnám. Nem tudtam olyan kérdésekre sem válaszolni, hogy mióta éltünk a házasságkötés előtt együtt, de még arra sem, hogy mikor vettem a lakást. Kezem lábam remegett, és csak szófoszlányok jutottak el a fülembe. Az ügyvédem háromszor hajolt a fülemhez: Gabi, fel kéne állni, mikor a bírónak válaszol ! Néztem rá kábán. Azt hiszem túltoltam a Valeriana Relaxot. A 3 db egyszerre tényleg ütős, most szétrobban az agyam.
Egyszer rég azt mondtuk, hogy mi soha de soha nem jutunk erre a szintre. Most meg annak a kedves,  fiatal és tuti férjtelen bírónőnek meg az ügyvédemnek kell arról beszélni, hogy mikor romlott meg az édes szerelem...Mindketten bemondjuk a rákos év tavaszát , 2012.
Persze tudom én, hogy voltak jelek, de akár hogy pörgetem az agyam, nem látom őket. Ok. Nem voltunk viharosan szerelmesek, de sosem volt ez jellemző a kapcsolatunkra. Úgy tekintettem magunkra, mint egy erős - bár megtépázott - bástyára. Vakon bíztam benne. Annyi de annyi mindenen mentünk együtt keresztül még jóval a rák előtt. A szex...nos tényleg nem volt már napi szintű. 22 év után ha egymásnak estünk, még mindig jókat szexeltünk, de nem napi szinten.
Veszekedések? Na ja. Mióta ismerjük egymást, szinte mindig. Vehemens vagyok, ő nem. De ez sem olyan ok, amit kiváltó oknak mondhatnék. Keresem magamban, biztos rengeteget hibáztam. Iszonyatosan fáj ez az egész, mert becsapva és elárulva érzem magam. Gyerekeim apja még a betegségem előtt úgy döntött, hogy máshol keresi az elveszett boldogságát. A betegségem sem volt elég ürügy számára, hogy inkább velem tisztázza a problémákat, inkább újabb és újabb vadakat terített le. Erre az utolsó kemoterápián napján jöttem rá, mikor 40 fokos lázzal nyomtam az ágyat, ő meg a facebook-on tolta a vakert egy régi szerelmének. Akkor vallott mindent, de mindent. És az egész addigi életem szétomlott.
Van a nappaliban egy hatalmas bagolyfej kirakós bekeretezve. Ezekben az időkben mindig úgy éreztem, minta én lennék az a bagoly, és csak a fakeret tartana össze. De a fakeretem széttört és én úgy pörögtem ki darabonként az éterbe.Ennek lassan négy éve. Bíztam mélyen magamban, hogy rá fog jönni, hogy mekkorát hibázott, hogy elárult, és minden szinten szétcseszte az életünket. Épp magam mögött hagytam a kemoterápiát , őrületes energiák munkálkodtak bennem a gyógyulásom folyamán. Ő egész végig engem hibáztatott mindenért.
Immár több, mint három éve kapcsolata van a lányom évfolyamtársának az anyjával. Idén értettem meg, hogy soha de soha nem fogja azt mondani, hogy ne haragudjak rá, mert elrontott ő is valamit. Januárban, mikor elkezdtem névtelen leveleket kapni , vált világossá számomra, hogy ha én nem teszem meg ezt a lépést,ő sosem fogja. Nem megy el, hisz neki tökéletesen kényelmes ez a felállás. Én meg örökre itt ragadok ebben a posványban, ami felőröl, elragad, és bedarál.
Így hát beadtam a válópert. Ő még most sem akar válni. Nem akar elengedni. De ez már nem hat meg. Ha ránézek egy idegent látok.
Néztem a bírónőre, ő meg rám: Elhidegülés? Hát ja. Meg a rák.
De ezt nem mondom ki. Majd jövőre megírom a Terézanyura :)