Ismertek, sokan csak pár éve, van aki még csak pár hónapja, van, aki gyerekkorom óta.
Tudjátok, hogy mióta mellrákom volt, azóta önkénteskedem, és most már 8 éve, hogy hivatalosan is van egy alapítványunk Andival és Zsófival. Azért így írom, mert ugyan az alapítványt másokkal alapítottuk, mégis hárman maradtunk meg a középpontnak. Olyan ez a mi kis alapítványunk, mint egy hagyma. Andi, Zsófi és én vagyunk a közepe, de jönnek a rétegek, a lányaink, Eszti, Juli, Nóri és Lili. Aztán az önkénteseink, akik a barátaink is, aztán a különféle távolabbi segítők, támogatók.
8 éve toljuk együtt ezt a munkát, amit mindannyian a főállású munkánk és a családunk mellett csinálunk.
Hogy miért írok erről most?
Holnap költözünk ki újra a SZIGET fesztiválra , a Civil szigetre. És megint megkaptam az egyik kedvenc mondtatom, hogy milyen jó nekem, hogy egész héten bulizok, jó ez az alapítványosdi.
Nem háborodok már fel, csak egy pár sorban leírom most, hogy milyen jó is ez az alapítványosdi.
Milyen jó is, mikor reggel munka előtt fél órával korábban indulok hónom alatt egy szívpárnával, hogy az aznap műtendő édesanya megkapja a csomagot.
Milyen jó is az, amikor évente 8 hétvégén a Richter Egészségvárosban egész napos prevenciós munkát csinálunk úgy, hogy előtte egész héten lenyomtuk a teljes munkaidőnket. Hogy a hétvégi pihenő az rohadtul nem pihenő, mert hajnali 5kor kelünk, hogy elérjünk az ország másik végébe, ha kell.
Milyen jó is az, hogy Andi meg Zsófi, hogy példával is mutassuk azt amit hirdetünk, minden évben csapatokat szerveznek és körbe futják a Tisza tavat, meg a Balatont. És nem, nincs szponzorunk.
Milyen jó is az, hogy mivel számunkra nem az az alapítványosdi, hogy pénzt tarhájunk, igyekszünk minden fillérhez tízszer annyit a saját zsebünkből hozzátenni.
Milyen jó is az, hogy egy több, mint 3000 fős facebook csoportot naponta legalább 1-2 órában adminisztrálok, hogy téves infók ne kapjanak szárnyra vagy, hogy normális keretek között tartsam a beszélgetéseket. Igen, én nem azért nyomogatom a facebookot, hogy másokat csekkoljak, hanem, hogy a Mellrákfórum csoport korrekten és segítően tudjon működni
Milyen jó is az, mikor naponta minimum 5 nő keres meg ilyen - olyan problémájával privát, és senkit nem küldhetek el, mert épp nincs kedvem beszélgetni, hisz ezért vállaltam ezt a munkát.
Milyen jó is az, hogy mikor prevenciós napokon vagy előadásokon vagyunk, pőrére kell még mindig vetkőztetni a lelkünket, mert még mindig vannak olyan emberek, akik a szemembe mondják, hogy a rák halálos, a mammográfia rákot okoz, és az orvosok hülyék. És igen, ilyenkor meg kell mondani, hogy mi, akik ott ülünk átestünk ezen a betegségen, és ebből meg lehet gyógyulni. Hidd el, Te aki olvasol, hogy manapság még ez a tény sem győzi meg az embereket, mert az interneten sok marhaság kering.
Milyen jó is az, hogy önkéntesként mindenki kb. hülyének néz minket, hogy ennyi időt adunk magunkból erre a munkára ingyen.
Milyen jó is a Szigeten, hogy kimegyünk reggel 10re, egész nap ott ülünk melegben, porban, esőben és mosolyogva okítjuk a hozzánk látogatókat....és igen, este elmegyünk bulizni.
És tudod mit, Te, aki ebből csak annyit látsz, hogy este bulizunk...
Igen, nagyon jó, amikor reggel hétkor a kisírt szemű lány boldogan ölel meg, hogy az anyukájának oda tudja adni délután a szívpárnát a műtét után.
Igen, nagyon jó, hogy egy olyan cég, mint a Richter, számít az önkéntes munkánkra, mert ez bizonyítja, hogy jó amit csinálunk.
Igen, nagyon jó, hogy Andi és Zsófi csapatokat tud szervezni, akár egészséges, akár mellrákkal érintett emberekből, hogy a prevencióra felhívják a figyelmet.
Igen, az is jó, hogy mi együtt határoztuk el, hogy nem fogunk pénzt tarhálni, mert mi nem azért alapítottuk ezt az alapítványt, hogy meggazdagodjunk belőle.
Igen, az is nagyon jó, hogy van egy csoport a facebookon, ahol érintettek beszélgethetnek tabuk nélkül segítve egymást át ezen a betegségen, és szerencsés vagyok, hogy ezt én tarthatom keretek között.
Igen, az is iszonyú jó érzés, mikor idegen nők, férfiak hívnak fel ilyen -olyan segítséget kérni, vagy csak azért, hogy beszélgessenek valakivel, aki már túl van a mellrákon.
Igen, az is menő, hogy ezt a munkát mi NEM MUNKÁNAK érezzük, ezért mi is hülyének nézzük, aki azt veti a szemünkre, hogy ingyen minek ezt csinálni.
És igen, a legjobb az egészben, hogy a SZIGET utolsó napjaira már csúszunk-mászunk, olyan fáradtak vagyunk, mert nappal több száz emberrel beszélgetünk, ami hidd el , Te aki olvasol, pokoli fárasztó, és este igen, este BULIZUNK. Mert megérdemeljük. Mert számunkra ez a fizetség...és hidd el, ez nem irigylendő tőlünk. Elég sok év és elég sok önkéntes óra, elég sok kilométer van bennünk, és mi úgy kezeljük ezt a hetet, ahogy a Sziget régi szlogenje is szól: Kell egy hét együttlét.
És igen, a legboldogabbak vagyunk ilyenkor, amikor együtt lehetünk, mert inspiráljuk és támogatjuk egymást, és legfőképp szeretjük a mi kis csapatunkat. Szóval ha zavar, hogy a következő héten minden nap ki fogjuk tenni, hogy mennnnnyit bulizunk, hát gondolkozz el kérlek a fentieken. És inkább örülj velünk, hogy 7 éve kint vagyunk Szigeten, és megmutatjuk, hogy egy ilyen kis alapítvány mekkora munkát tud végezni csupán elhivatottságból. Csupán az emberi tényező, az önkéntes segítőink miatt. És ha ezt átgondolod, egyből érezni fogod, hogy az esti bulik mit is jelentenek nekünk.
Szóval kedves olvasó. Ne vedd magadra, ha nem inged. De irigynek lenni rám, mert igyekszem
boldogan élni az életem és azt mondani, hogy nekem könnyű, hát szóval az elég nagy baromság.
