Istenségek kívül és belül

Beszélgettünk, viccelődve írogattunk arról, hogy van -e ott felettünk, és ha van, akkor mit is csinál..
Fogalmam sincs, de remélem nem haragszik meg.
A vallásokkal sosem foglalkoztam mélyebben, sőt sehogy sem. Valahogy vallási világpolgárnak érzem magam. Amely vallásokat ismerem, azok közül mindben van valami olyan mélység, ami megfog. Mindegyikből magaménak érzek egy - egy gondolatot, érzést, tudást.
Így a végső konklúzió mindig az, hogy az én Istenségem bennem van. Magamban hiszek, hiszek abban, hogy vannak erők, melyek terelgetnek, hiszek abban is hogy nincsenek véletlenek. Minden okkal történik, és minden tett és cselekedet része az egésznek.
Határozottan hiszek a pillangó - elvben.
Határozottan hiszek a szabadságban, és a szabad akaratban. Határozottan hiszek abban, hogy embernek születtem, és jogom van a szabad - mentálisan és fizikailag - élethez. Határozottan hiszek abban, hogy magam vagyok az egyetlen, akinek elszámolással tartozom az életemmel kapcsolatban. Hiszek a gyerekeimben, és soha nem tudnám feláldozni őket csak azért, hogy megmutassam, hogy mekkora jó fej vagyok.
Kis koromban megkereszteltek, gondolom azért, mert ez volt az elvárás, vagy mifene.. mert sosem jártunk templomba, de még csak imádkozni sem tanítottak meg. Drága nagyim a Miatyánkot és a Házi Áldást belém költöztette, de ennyi. A Bibliát felnőtt nőként vettem kezembe..- bevallom, nem sokra mentem vele.
Mindig morfondíroztam, hogy minek kereszteltek meg ? Elvették tőlem a választás szabadságát. Mert így felnőtt fejjel egész más dolgokban hiszek, mint amit a keresztségem megkívánna.. Most akkor mi lesz velem??
Jó, a Mennybe már biztos nem kerülhetek, hisz tettem olyan dolgokat, amivel kizártam magam az édeni paradicsomból ( jobb szeretném, hogy ha inkább édeni mazsola lenne, azt jobban el tudom képzelni a mindenség legjobb helyének ) .
Szóval, így a 40 + éveim elején komolyan számot kell vetnem ezzel az Isten dologgal.
Az van, hogy tele vagyok olyan kérdésekkel, amik nem hagynak nyugodni, így a kételyeimet erősítve eleve esélytelen, hogy higgyek egy olyan Istenben, aki bizonyságul, hogy létezése igenis valós, az egyetlen fiát feláldozza. Ha én emberként tennék ilyet, akkor gyilkosság száradna a lelkemen és húzhatnék a pokolba. A mérleg nyelve sosem lesz egyenlő.., hogy is képzelhetem én, hogy egyenlő mércével mérnek engem és Őt, de miért is nem???
Aztán ott van a másik, amitől sikítófrász kapok. Ezek a templom dolgok. Imádok templomban lenni. Beülni, és magamba mélyedni. Igen, a szó bizonyos értelmében szent helyek. Miért kellenek papok ahhoz, hogy megtanítsák nekünk, akik betévedünk a templomokba, hogy mit és hogyan kell hinnünk ? Miért nem bízik az Isten bennünk, hogy TUDJUK és érezzük őt?
És el is értem ahhoz a ponthoz, amit zsigerből elutasítok.
Ha van Isten, és fenn csücsül a mennyekben, biztos vagyok abban, hogy csapkodja a térdét, annyira jól szórakozik azon, hogy a papok mi mindent nyomnak le a hívők torkán Rá hivatkozva. Biztos vagyok abban, hogy ha Isten úgy létezik, ahogy a földi helytartói mondják, nem engedné, hogy ez a cirkusz, ez a jól jövedelmező cirkusz így üzemeljen.
Ahhoz, hogy Jézus élt kétség már nem férhet, hisz bebizonyosodott - élő ember volt. Ahhoz sem fér kétségem, hogy iszonyat bölcs és karizmatikus személyiség lehetett. Azt is biztosra veszem, hogy az ostoba ellenlábasai rettegtek az őszinteségétől és a nyíltságától. Biztos, ha abban a korban élek és is odacsapódtam volna mellé, mert bírom a sorból kilógó, őszinte és megmondó embereket.
Szóval így a 40+ éveim elején egyre inkább keresem az utam ebben a kérdésben is.
Hinni jó, hinni kell, hisz erőt ad.
De nem mindegy, hogy miben és hogy hiszek. Nekem nem mindegy.
Boldog vagyok, ha az angyalbázisomra nézek esténként, ahol vagy 20 angyal vigyáz rám . Köztük a kedvencem, amit Lilitől kaptam, és törött szárnnyal mosolyog rám mindig.
Boldog vagyok, hogy ha elmegyek jógázni, és az örök körforgásról meditálok.
Boldog vagyok, mikor tapasztalom az érzést, mintha már találkoztam volna valakivel - akivel ebben az életben elsőre látjuk egymást.
Boldog vagyok, mikor önzetlenül adok, mert tudom, hogy jót cselekedtem.
Boldog vagyok, mikor beülök egy templomba.
Boldog vagyok, mikor a polcon lévő Buddhám letörölgetem a portól.
Boldog vagyok, mikor  a gyerekeimet a feltétel nélküli elfogadásra és szeretetre tanítom.
Boldog vagyok, mikor Lili esténként a kis szertartásával engem is megvéd, mert burkot von körém,
Boldog vagyok, mikor esténként hálát adok az életemért.

Hiszek abban, hogy a hit a legmélyebb és legszemélyesebb ügy az ember életében. Tapasztaltam a betegségem alatt, hogy a hitem mekkora erőt adott. Hiszek abban is, hogy senkinek semmi köze ahhoz, hogy kiben, hogy s miért hiszek, és azt is tudom, hogy a hitem mélységéről és mibenlétéről soha nem fogok a tükörképemen kívül senkinek sem beszélni.