Tangószerelem első lépésre...

 
Lebegek hazafelé, mintha egy héliumos lufin ülnék...és azon gondolkozom, hogy mi a jó fenére vártam sok-sok évig.
Mindig imádtam táncolni, a zenére becsukott szemmel létezni, 12 éves koromtól szinte minden héten jártam dizsibe...Aztán felnőttem, és meg akartam tanulni társas táncolni, úgy  igazán táncolni. Úgy mintha elvarázsolt lábakon lebegnék.... és sosem tettem meg. Sok oka volt - sok okot tudnék felhozni, de az egyetlen ok én magam voltam.
Ma viszont csoda történt, és olyan tapasztalás, ami igazzá tett egy kb egy hónapja hallott mondatot. Vera mondta, miután Lacival eltáncoltak a Terézanyu klubban egy tangót. Mi csak ültünk és tátott szájjal néztük az intim csodát kettejük között. Vera akkor mondta, hogy a tangóval egy baj van : függővé lehet válni.
Nem értettem...mármint de, csak nem éreztem inkább.
Ma elmentem egy tangós élményre. Nem írhatom, hogy tangó óra, mert ez nem az volt.
Körben álltunk, négy nő és négy férfi. Nem mutatkoztunk be, nem meséltük el az életünk nagy történéseit. Féltem, hogy mi lesz.
Mikor a vezetőnk elmondta, hogy milyen gyakorlatok lesznek úgymond rávezetőként , kb ki akartam rohanni a helyiségből.
Komoly gondjaim vannak a bizalommal, azzal, hogy más emberben, főként férfiban megbízzak. És az első feladat , hogy csukott szemmel hagyjam vezetni magam....Mi van???????????
Előző nap a barátnőimnek épp azt ecseteltem, hogy ez a tangó téma nekem nem lesz a legjobb, mert az, hogy én hagyjam, hogy egy férfi vezessen....na ahhoz még legalább tízszer kell újjá születnem. Erre most pont ezt várják tőlem, pont tök idegen emberek, és pont nem tudnak semmit , de igazán semmit rólam.
Hálás vagyok ezért a tudatlanságért, azért hogy nem akként kezelnek, ahogy szokás , ha valaki megtudja mi történt velem. Hálás vagyok nekik, bár a nevüket sem tudom ( mea culpa )
Aztán megtörtént az, amit én sosem , de tényleg a legvadabb álmaimban sem hittem volna. Becsuktam a szemem és vártam, hogy valaki odalépjen, és megfogja a vállam, kezem és vezessen... a saját tempójával, úgy, hogy közben rám figyel.
Soha életemben nem éreztem ezt az érzést. Tudjátok milyen, hogyha egy férfi  megfog, és érzed, hogy igen, ez ott van. És ez nem szexszuális érzet. Ez a férfi - nő, jin és jang, energiaáramlás vagy mit tudom én. Bárminek hívhatom, csodás érzés volt számomra megtapasztalni .
A vezetőm derekára tettem a kezem, becsuktam a szemem, ő hozzám sem ért, csak ment, én meg éreztem - próbáltam érzeni a mozdulatait... ő figyelt rám, ha kiestem a ritmusból megállt, hagyta, hogy újra jelen legyek.
Aztán volt egy pillanat, amikor mi követők a vezetők mellkasára tettük a két kezünket, ők meg a vállunk fogták át, és "sétáltunk" zenére...Én táncoltam. Nekem ez már tánc volt. Vezetett és én mentem, és nem léptünk egymás lábára, és fordultunk, és ütemben voltunk.
Hogy mire emlékszem ? Arra, hogy végig vigyorogtam, ha épp koncentráltam és rágtam a szám, akkor belül a szívem mosolygott.
Aztán a  pillanat, mikor egy másik partnerrel már nem tudtuk ugyan ezt az egymásra hangolódást hozni. Akkor megállt egy pillanatra és azt mondta : Én vezetek ! És tudomásul vettem, megálltam és felvettem az ő ritmusát.
A tánc tényleg terápia.
És bár voltak nehéz pillanatok, de a tangó nekem szerelem lett első lépésre.
És tényleg ...mi a jó fenére vártam évekig?????????????