Lilim az újságban.....

Lilim az újságban ...

Szombat délután van, kint tavasz, itt bent még téli, radiátor meleg. Itt ülök az ölemben és a vadiúj kölcsön laptopon írok, dolgozom. Igen, dolgozom. Na nem könyvelek - bár egy pár adóbevallás azért vár rám, meg egy éves beszámoló is... Olvasok egy cikket, ami Lilimről jelent meg..

Köztudott tény, hogy minden év február 4.-én az egész világ a Rákellenes Küzdelem Világnapját "ünnepli". Köztudott tény??? Hát számomra 2012 előtt csak egy információ volt, ami néha eljutott hozzám, néha nem. Attól az évtől persze minden megváltozott számomra, és a gyógyulásom utáni életem eme változása a februárokat átírta már az éveimben. A február számomra az újjászületést jelképezte mindig, hiszen ilyenkor van a szülinapom. Az igazi, az amelyik meghatározza, hogy vízöntő vagyok, szabad szellemű, kreatív nő, aki gyűlöli a szabályokat, és nehezen boldogul köztük. És ez így is van.
De a február az új életemben már nem csak rólam szól magamnak, hanem a február 4.-i rendezvényekről is.
Egyed fejlődésem ezen rendezvények megélésében, átélésében is jól nyomon követhető :) :)
2013-ban február 4.-én hajnalban ébredtem, épp valahányadik kemo utáni éber éjszakám után, mikor éreztem, hogy elment az ízérzékelésem, és ki is száradtam, hát gondoltam lerogyok a tv elé. Jól tettem, nagyon büszke vagyok akkori okosságomra, mert megnéztem egy dokumentum filmet. A filmet azóta is láttam már, és még mindig megérint, de akkor mélyen hazavágott. Egy rákos nővel forgattak, aki az orvosával és a FANTASZTIKUS családjával együttműködve eutanázia által vetett véget saját szenvedéseinek. Akkor az a film teljesen földbe döngölt, akkor még rettegtem mélyen , ki nem mondva belül,hogy lehet ezt a betegséget nem élem túl. Zokogtam, órákon keresztül. Mindenki  elment itthonról, én meg összegömbölyödve ültem a wc-ben, és az idő időtlenné lett, csak ültem, és megszüntem....
Aztán teltek - múltak a napok, hetek, hónapok. Gyógyultam, változtam, történtem és éltem
2014-ben február 4.-én nem ébredtem hajnalban. Kipihenten keltem, és kiválasztottam, hogy melyik szervezett programra megyek el, feltéve a pink szalagom, és informálódok, sorstársakkal ismerkedek.
Aztán jöttek a Csajok, a belevaló, a bevállalós, az önmagukat felvállalós NŐK, akik szintén megküzdöttek új életükért, és barátokká lettünk. Együtt életre hívtuk az Alapítványunkat.
2015-ben február 4.-én hideg volt, csípős. És én Lilivel lementem futni. Akkor így emlékeztem meg a Világnapról.
2016-ban február 4.-e a leghosszabb február negyedike eddigi életemben. Olyan soká tartott, hogy szabadságot vettem ki a munkahelyemen, és ma is azokat a napokat pihenem ki :)
Azokon a rendezvényeken, ahol két éve még csak nézőként voltam jelen idén a Mellrákfórum Alapítványunk aktív résztvevőként tette a dolgát. Fantasztikus élmény. El nem mondható.
A Rákliga rendezvényén mikor regisztráltam, előadóként voltam aposztrofálva. Mi ez, hogy ha nem hihetetlen? Az, hogy a Liga felkarolta az ötletem, és megvalósult az Alkotói Pályázat, az egy beteljesült álom. Az, hogy a barátom nyert az egyik kategóriában, hát ... Ahogy ott álltam és bemondtam a nevét, megtelt a szívem valami csöpögős izével.. és tudom, van egy filmes pasi, aki a barátnőm pasija, és az én barátom is, most tuti azt mondja : Jézus, csöpög a számítógép...:) :) :)
Másnap szintén az Emberi Erőforrások Minisztériumában voltunk egy másik országos szervezet által szervezett programon. Meghívtak minket, hogy a Rákellen alapítvány rendezvényén megmutathassuk magunkat. Megtisztelő? Igen, azt hiszem mindenképp. A munkánk gyümölcsei ezek az események. A civilek ereje épp az összefogásban kell, hogy legyen. A célunk közös,mindenki  más úton jár, de nem egymással szemben, hanem egymás mellett.
A lányokkal, akik nem csak önkéntesként dolgoznak velünk, hanem barátok vagyunk.Velük voltam mindhárom nap, és imádtam minden percét.  És hatalmasat nevettünk, mikor egy hölgy, miután megnézte a logónkat a pólónkon, elolvasta a nevünket minden asztalon lévő ajándékunkon megkérdezte:
- Hm... mellráfórum... És Önök mivel foglalkoznak??
Aztán pénteken Dóri szervezésében a Malom Közösségi Tér nevű helyen négy másik civil szervezettel ismerkedtünk. Igen, egymással is, mert nem sokan jöttek. Hogy miért? Ki tudja.. Az biztos, hogy az emberek csak a nagy dirrel -  durral megszervezett eseményekre figyelnek  fel. Ez egy ilyen világ. Van erre egy mondás egy nagyobb kutyát illető tevékenységről, amit itt most nem  adnék közre :)
Tény, hogy amit én  PINKCIRKUSZ-nak hívok, az működik, és az is tény, hogy jól működik. Hogy van-e mögötte megfelelő tartalom ? Hát azon már lehet vitatkozni. A célját eléri ? Jó  lenne hinnem, hogy a cél az, hogy minél több nő eljárjon szűrésekre és figyeljen magára. A pinkcirkusz mutatványai elérik ezt? Én nem vagyok biztos benne...
Az van, hogy az emberek nem értik meg, hogy magukért csakis ők a felelősek. Senki más. És akkor sem veszik komolyan, hogy ha családtaggal vagy baráttal történik baj.
Az én péntekem tökéletesen telt, mert délelőtt a barátom mellett voltam. Megoperálták,  immár második menetet kezdett a rákkal. Győzni fog, mert most már talán érti,hogy ővé a felelősség. Meg azért is,  mert győznie kell.
Délután is a barátaimmal voltam. És a mellrákfórumos pólómban, kezemben a Férfi(h)arcok prosztatarákos kiadványával csokit toltunk kolbásszal meg sajtos stanglival. És nevettünk, jókat, őszintéket, szeretettel és odafigyeléssel.
És Lilim szerepel egy újságban.... idén ez a Rákellenes Küzdelem Világnapja számomra <3 <3 <3