2017. szeptember 3., vasárnap

Az ELSŐ






A hangosbemondó élesen szólt a folyóson, a nevem hallom, botorkálok az ügyvédem után, valahol a hátam mögött a gyerekeim apja is megindult. Fiatal a bírónő, én ősöregnek érzem magam. Darálja a szokásos mondatokat, szófordulatokat. Neki ez csak egy ügy, amit jó lenne, ha hamar lezárhatna, hisz utánunk egy vagyonmegosztásos per következett, megnéztem a kiíráson.
- Hanyadik válása? - nézek rá bambán, hát az első bassza meg. 16 éves korom óta élek ezzel a férfival egy párban. Most 43 vagyok. Jézus Isten. 27 év. 
- Mikor romlott meg a házasság?
Na ja.. hát ha én azt tudnám. Nem tudtam olyan kérdésekre sem válaszolni, hogy mióta éltünk a házasságkötés előtt együtt, de még arra sem, hogy mikor vettem a lakást. Kezem lábam remegett, és csak szófoszlányok jutottak el a fülembe. Az ügyvédem háromszor hajolt a fülemhez: Gabi, fel kéne állni, mikor a bírónak válaszol ! Néztem rá kábán. Azt hiszem túltoltam a Valeriana Relaxot. A 3 db egyszerre tényleg ütős, most szétrobban az agyam.
Egyszer rég azt mondtuk, hogy mi soha de soha nem jutunk erre a szintre. Most meg annak a kedves,  fiatal és tuti férjtelen bírónőnek meg az ügyvédemnek kell arról beszélni, hogy mikor romlott meg az édes szerelem...Mindketten bemondjuk a rákos év tavaszát , 2012.
Persze tudom én, hogy voltak jelek, de akár hogy pörgetem az agyam, nem látom őket. Ok. Nem voltunk viharosan szerelmesek, de sosem volt ez jellemző a kapcsolatunkra. Úgy tekintettem magunkra, mint egy erős - bár megtépázott - bástyára. Vakon bíztam benne. Annyi de annyi mindenen mentünk együtt keresztül még jóval a rák előtt. A szex...nos tényleg nem volt már napi szintű. 22 év után ha egymásnak estünk, még mindig jókat szexeltünk, de nem napi szinten.
Veszekedések? Na ja. Mióta ismerjük egymást, szinte mindig. Vehemens vagyok, ő nem. De ez sem olyan ok, amit kiváltó oknak mondhatnék. Keresem magamban, biztos rengeteget hibáztam. Iszonyatosan fáj ez az egész, mert becsapva és elárulva érzem magam. Gyerekeim apja még a betegségem előtt úgy döntött, hogy máshol keresi az elveszett boldogságát. A betegségem sem volt elég ürügy számára, hogy inkább velem tisztázza a problémákat, inkább újabb és újabb vadakat terített le. Erre az utolsó kemoterápián napján jöttem rá, mikor 40 fokos lázzal nyomtam az ágyat, ő meg a facebook-on tolta a vakert egy régi szerelmének. Akkor vallott mindent, de mindent. És az egész addigi életem szétomlott.
Van a nappaliban egy hatalmas bagolyfej kirakós bekeretezve. Ezekben az időkben mindig úgy éreztem, minta én lennék az a bagoly, és csak a fakeret tartana össze. De a fakeretem széttört és én úgy pörögtem ki darabonként az éterbe.Ennek lassan négy éve. Bíztam mélyen magamban, hogy rá fog jönni, hogy mekkorát hibázott, hogy elárult, és minden szinten szétcseszte az életünket. Épp magam mögött hagytam a kemoterápiát , őrületes energiák munkálkodtak bennem a gyógyulásom folyamán. Ő egész végig engem hibáztatott mindenért.
Immár több, mint három éve kapcsolata van a lányom évfolyamtársának az anyjával. Idén értettem meg, hogy soha de soha nem fogja azt mondani, hogy ne haragudjak rá, mert elrontott ő is valamit. Januárban, mikor elkezdtem névtelen leveleket kapni , vált világossá számomra, hogy ha én nem teszem meg ezt a lépést,ő sosem fogja. Nem megy el, hisz neki tökéletesen kényelmes ez a felállás. Én meg örökre itt ragadok ebben a posványban, ami felőröl, elragad, és bedarál.
Így hát beadtam a válópert. Ő még most sem akar válni. Nem akar elengedni. De ez már nem hat meg. Ha ránézek egy idegent látok.
Néztem a bírónőre, ő meg rám: Elhidegülés? Hát ja. Meg a rák.
De ezt nem mondom ki. Majd jövőre megírom a Terézanyura :)