Végre péntek. Iszonyú lassan indul a nap, aztán egyszer csak elkezdenek a szemem előtt összeállni a számok. Fülemben szól a zene, és én százmilliókat pörgetek az excell tábláimban.
Jól vagyok, igen, végre. Várom a hétvégét, mert nagy nyilvánosság előtt is kinyilatkoztattam - ez a hétvége a szilvalekvár főzésé. Ősz van, nyugalom jár át. Valamelyik reggel Lili az éjszakai álmát ömlesztette a nyakamba, miszerint álmában kipurcantam.. Mondtam neki, hogy hagyjon ezzel a hülyeséggel, itt vagyok, vagy mi a szösz. Ma ez sem érint meg. Jól vagyok.
Egyszer csak megszólal a telefonom, ránézek. Aztán kinyomom. Majd délután visszahívom, most nagyon fontos és pótolhatatlan munkát végzek, hát igazán láthatná. Különben is, mi a fenét akarhat, hisz jó rég nem beszéltünk.... Megvan az az érzés, mikor a pillanat tört része alatt hirtelen beléd nyilall, hogy valami történt? Ülök, és a tarkómon feláll a szőr.. megrázom magam, és tolom tovább a munkát. Fél óra sem telik, megint telefon, megint Ő. Megmerevedek, és nem veszem fel.
Gyors leltár, kivel mi lehet. Vele semmi sem, hisz külföldre készül, szigorú ellenőrzés alatt van, a többiekkel sem, hisz mindenki jól van. Berni nincs jól, de ő meg kezelést kap, és ő úgyis meg fog gyógyulni. Hülye vagyok, hogy csak arra tudok gondolni, valakivel baj van.
Eltelik pár óra, végre szusszanok, úgy döntök, hogy ennyi volt mára.
És jól megérdemelt jutalmamként felkukkantok a facera... bár ne tenném. Akkor biztos meg sem történt volna, és Berni még élne. De nem, én ostoba megnyitottam az üzenetet: Berni ma délben elment... A kurva életbe... A jó kurva életbe.
Légüres tér, nem kapok levegőt. Tartani magam, hisz ez a munkahelyem... Jézus.. kapaszkodok a székembe. Berni nem mehetett el.. Nem beszéltünk vagy egy hónapja..
Elindulok haza. Legyalogolok a Népligettől a Kökiig. Csak folynak a könnyeim, nem is érzem, hogy esik az eső. Üresség tátong bennem. Azt hittem, hogy meg fogom szokni azt az érzést, hogy a körülöttem lévők közül mennek el nők, haverok, barátok. De ezt nem lehet megszokni.
Lilivel találkozunk, beszél, zsong, mesél. Jól ment az edzés, végre fejlődik, és élvezi. Kérlek hagyd abba... nem érdekel... LILI CSÖNDETTTTTTTTTTTTTTTTT .... de csak mondja, és kénytelen vagyok a buszon felfelé görbíteni a szájam sarkát. Rám néz, és tudja, hogy valami nagy gáz van.
A Joker mosolyomból egyből zokogó roham lesz. Beszél, nézem, de nem hallom. Legyünk már otthon, menekülnék ki a világból.
Otthon csak ülök, és rám csukják az ajtót. Szeretnek, és én szeretem őket. Velem vannak, érzem az ölelésükből, a suttogásukból, az óvatos lépéseik zajából. Hálás vagyok a figyelmességükért. Összeszedem magam.
Eltelik az este. Egyfolytában Berni vöröskáposzta levese fut a fejemben lévő moziban. Amikor együtt főztük, és kiömlött az egész a vadiúj hófehér konyhájában, és mekkorát röhögtünk. Nem tudom kitörölni ezt a fejemből. Megkeresem a képeket, és ott vigyorog a borzalmas pink parókában bele az arcomba... Nem is láttam haj nélkül most, az utolsó meneténél. Féltem találkozni vele. Olyan beszari vagyok. Rettegtem, hogy meglátja a szememben a félelmet.. Most meg rohadtul elkéstem....
Mély, bódult álomba zuhanok, megmentőm az éjjel. Tengerpartost álmodok.. nincs baj.
Felkelek és hirtelen minden tökéletes, aztán belém ömlik a gyász... ránézek a telefonomra, vagy hat üzenet. Valami a gyomorszájamnál nagyon erősen elkezd feszülni. Kik ezek a nők, akik írtak?? Ezek nem tudnak Berniről.. vacillálok, rákattintsak-e vagy sem.... Aztán a kezem önkéntelenül lép helyettem.
Alíz is elment tegnap...
Fordul egyet a világ velem. Rezignáltan kipakolok a banyatankomból, és elindulok a piacra, mert ez a hétvége a szilvalekvár főzésé. Kurvára nem a halálé..
Húzom magam után az üres kocsit, mázsás súlya van, de tudom, hogy nem a kocsinak, hanem a lelkemnek..
Aztán belém villan.. azért mégiscsak meg kellett volna kérdezni Lilit, hogy purcantam ki az álmában.......
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése