Barátságról a Tűzmadár fényében ...

Megtettem, és elküldtem...

Igen, megint írtam a Tűzmadár Alapítvány Emese - díj pályázatára..
És miközben elküldtem eszembe jutott, hogy tavaly ilyenkor is ugyan így tettem.. Csak azóta eltelt egy év.. és hála az égieknek emberek jöttek-mentek az életemben....
Így visszatekintve, nem vagyok büszke magamra, mert nem voltam őszinte.
Nem akartam terhelni senkit azzal, hogy az a pályázat nekem akkor ott nagyon fontos volt. Azt gondoltam, hogy a barátaim, akiket beavattam, úgyis tudják.
Nem vagyok büszke magamra, mert a négy emberből, akiket megkértem, csak egynek voltam olyan fontos, hogy velem lépjen..
Nem vagyok büszke magamra, mert a többi három közül a rossz érzést, amit ez okozott nekem, csak egyikőjükkel közöltem.
Nem vagyok büszke magamra, mert a másik kettőt nem akartam bántani..
Ma már másképp tennék.
Ma már nem érdekelne, hogy ki és mit szól.
Ma már ki merném mondani, hogy csak akkor vállald, ha írsz is.
Ma már ki merném mondani, hogy ne a beadás előtt két nappal közöld, hogy ez neked mekkora nagy teher.
Ma már az ilyen barátot nem tekintem barátnak.

Akkor egy ember volt, aki fel merte vállalni, hogy őszintén leírja az érzéseit. Az a pályázat tavaly egy párhuzamos történet mesélést kért, a témája az volt, hogy éltem meg én és a másik történet mesélő a betegségem....
Nagyon szerencsés voltam, hisz alapvetően nem kellett sok emberből választanom.:D :D
Így tényleg csak azokat kértem fel, akikről tudtam, hogy tudják, hogy min mentem keresztül...
Nos, két ember volt, aki megígérte, hogy ír .... de végül csak egy ember maradt talpon a vidéken.. a BARÁTNŐM.. aki csak lélekben volt velem a betegség alatt.. és a világ másik felén él.
Szántó Vali egy gyönyörű szép szösszenetet küldött el, pedig csak egyszer kértem..
Volt, akit többször, és bár Barátnak mondta magát, az őszinte szavai csak addig tartottak, amíg magáról beszélt... hogy is mondta... várjunk csak.. igen, azt hiszem azt mondta, hogy  esténként túl fáradt, és különben is nehezére esik az írás erről.. Miről is ?? Rólam, a barátjáról ? A rákról ? Az érzéseiről ? A félelmeiről ? Pedig jó kommunikátor.....
Őszintén írni......
A legnehezebb dolog. Beszélni, órákig , mindenről és semmiről annyival könnyebb. Amikor azonban leírod a szavaid, akkor ott vannak előtted. Ezer és millió betű foszlány... amikben Te vagy ott. A szavak elszállnak.
A szép szavak a leggyorsabban. A bántó megjegyzések ott maradnak még kicsit mardosni a lelket.. A hazugságok befeketítenek mindent. Épp ezért nehéz írni.Amit leteszel egy papírra magadból, az ott is marad, pláne itt, miután megnyomod az enter gombot. Onnantól már nincs visszaút. Amit leírtál bármikor szembesíthet magaddal.. Ezért nehéz írni.. pláne érzésekről, pláne akkor, ha magadnak is folyamatosan hazudsz. Ha áltatod a tükör előtt állva a visszanéző arcot, hogy ez így jó, igen, én jól tettem mindent..

Aztán ott vannak még a tettek.
Amikor megígérsz a Barátodnak valamit, amiről tudod, hogy az ő életében, abban a percben ennél semmi nem fontosabb Amikor megígéred, hogy ott leszel, segítesz neki, hogy felvállalja magát....aztán egy kósza ötlettől vezérelve még a telefonod sem veszed fel ...Nos.. erre már tényleg nincsenek szavak..

A barátság nem attól függ, hogy minden este órák hosszat beszélünk, nem is attól, hogy elmegyünk-e együtt bulizni, de még attól sem, hogy tudunk-e egymásról mindent.
A barátság pont attól működik, hogy odafigyelünk a másikra. Ha érezzük, hogy mikor van szüksége arra, hogy menjünk vagy arra, hogy hagyjuk békén. A barátság pont attól működik, hogy nem számolgatjuk, ki hívta és hányszor a másikat. Pont attól működik, hogy ŐSZINTÉN kommunikálunk egymással.

Ma , amikor lenyomtam az enter billentyűt nagyon boldog voltam. Tudom, hogy ha majd megosztom az írásom, megint sokakat megérint majd.  Lesz, akinek tetszik, lesz akinek nem. Nem bánom. Nagyon szeretek írni, mert magamból olyan dolgok szabadulnak ki, amik itt bent az agyamban keringenek körbe és körbe. Remélem, hogy akik olvassák éreznek valamit. Jót vagy rosszat, szeretetet vagy gyűlöletet, bánatot vagy örömöt. Ez szinte mindegy is. A legfontosabb, hogy elinduljon valami mozgolódás belül, legbelül.
Mára az ÉLNI ÉS NEM FÉLNI :
ÉLNI még mindig csak magamért, mert ez az ÉN életem, és egyetlen embernek tartozom megfelelni - saját magamnak.
NEM FÉLNI odaállni, kimondani, megtenni és megválogatni, hogy kikkel osztom meg a mindennapjaim.